Sikeres 2016-ot kívánunk!

Üdv,

nagyon örülünk, hogy megnyitottad az e-book-unkat. Ez azt jelenti, hogy nyitott vagy az újra, a hasznos információkra. Ez nagy érték, hiszen az ilyen emberekből lesznek a sikeres vezetők, a legjobb dolgozók. Úgyhogy csak hajrá, mi drukkolunk, hogy sikereket érhess el. Sőt, mi több, igyekszünk segíteni is. Ugyanis az itt összeállított e-book-ban olyan fontos információkat gyűjtöttünk össze, amik talán jól hasznosíthatóak a mindennapi üzleti életben és a munkában. Reméljük, Te is talász a bejegyzések között számodra fontos tartalmat. Vagy valamilyen újdonságot, amiről még nam hallottál. Nézd meg a témákat, és válogass az érdeklődési körödnek megfelelően!

Mi így kívánunk Neked kellemes ünnepeket és nagyon sikeres 2016-ot!


Webáruház – Ha helyi, Vas megyei cégként országosan is értékesítenél

állás Szombathelyen

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egy minta webáruházat hozott létre, ahol elvileg megnézhető, mit és hogyan szükséges feltüntetni az online áruházban, ha ezzel a módszerrel kereskednénk. Mi is megnéztük.

A Te webáruházad forgalma is növekszik? Nem? Akkor valamin változtatni kell. A legfrissebb adatok szerint ugyanis igencsak gyarapodik a neten vásárlók száma. Érdekesség, hogy a napi fogyasztási cikkek, így például az élelmiszerek webes forgalma is erősödik. Tudj meg többet!

Szombathelyi, Vas megyei cégként szeretnél országosan is értékesíteni? Hozz létre webáruházat! Ez már megvan? Akkor így növeld az eladásokat! Mutatunk néhány tippet!


Marketing – Ha a jó termék, szolgáltatás már megvan

Online marketing tanácsok Szombathely

Az online megoldások évről évre hatalmasat fejlődnek, nem árt ezért naprakésznek lenni a trendeket illetően. Főleg akkor, ha az üzleti sikereink múlhatnak ezen. Mutatjuk, hogy 2016-ban milyen webes marketing technikák tehetik eredményessé a céged működését. Nézd meg Te is!

Nem is gondolnánk, mekkora ereje van egy jól megírt blogbejegyzésnek. Egy rendszeresen vezetett céges blognak pedig óriási üzleti haszna lehet. Érdekel?

A leghitelesebb reklám a barátok ajánlása. Ezután következik a márkák weboldala. Részletek itt.

Először is, ha jó kapcsolatokat szeretnél építeni, fontos, hogy felkészüljünk az adott eseményre. Tudjuk meg, hogy kik lesznek ott, konkrét emberekre gondolunk. Olyanokra, akikkel szeretnénk üzleti kapcsolatot kialakítani. És tudd azt is, hogy az illetővel miként tudsz egy beszélgetés indítani. Helyi hírek, üzlet, sport. Tudnod kell, mire nyitott a másik fél. De ez nem elég. További részletekért klikk!

Milyen hosszú egy ideális Facebook bejegyzés? Hány szóból álljon egy blog poszt? És mennyi ideig tartson egy Youtube videó? Ezekre ad választ a  SumAll és a Buffer infografikája. Mutatjuk.

Magas bírsággal is járhat, ha nem megfelelő módszerrel gyűjtesz hírlevél feliratkozókat. Segítségül összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.

Bevételnövelés, problémamegoldás: Te se hagyd figyelmen kívül a Pareto-elvet. Fontos, hogy tisztában legyünk a 80/20-as “szabály” jelentőségével. Kíváncsi vagy?

Sokat változott az utóbbi években a módszer, ahogyan a látogatókat a weboldalakra irányítják. Régebben a SEO, azaz a keresőoptimalizálás még ismeretlen “tudománynak” számított. Mára viszont igencsak nagy fejlődésen ment át: szigorú marketing módszerré vált, ami a legtöbb cég esetében kikerülhetetlen. Az ok egyszerű: az interneten tájékozódunk, ott keresünk minden információt, és egyre többször ott is … Tovább

Sok hazai vállalkozó csak a Facebookon van jelen, pedig az Instagram itthoni fejlődésével egyre inkább indokolttá válik az ottani jelenlét is. De kinek?

Számos vállalkozónak okoz fejtörést az, hogy miként lehet olyan tartalmat előállítani, amit sokan lájkolnak és még a céghez is kötődik, azaz marketingértéke is van. Ez nem könnyű feladat, nem véletlen, hogy sok helyen külön erre a célra szakosodott szakemberek foglalkoznak a közösségi oldalak kezelésével. De azért Te is ügyeskedhetsz, mutatunk pár iránypontot, ami segíthet abban, … Tovább

Nincs könnyű dolgunk, ha e-mailben szeretnénk új ügyfeleket, vásárlókat szerezni. De nem lehetetlen vállalkozás. Általában százból egy potenciális ügyfélből lesz vásárló. De vannak praktikák, amivel javíthatunk az arányokon.


Pénzügy – ha pályáznál, fejlesztenél, de egy dolog még hiányzik…

fiatal vállalkozókat támogató pályázat

Hogyan lesz meg az önerőm a pályázathoz, egyáltalán melyik pályázaton érdemes indulnom? Ki tud segíteni a vállalkozásomnak abban, hogy nyerjünk egy kiíráson? Ezek a kérdések most a Vas megyei vállalkozók jelentős részét is foglalkoztatják. Mi most ebben igyekszünk egy kicsit segíteni.

A vállalkozók nagy százalékát foglalkoztatja, hogy miként tud forrást szerezni a fejlődéshez. Hogyan lehet egy-egy új ötletet finanszírozni? És egyáltalán: megéri-e pénzügyi segítséget kérni? Nagyon különbözőek a lehetőségek, és rendkívül sok tényezőtől függ az, hogy melyik megoldás ajánlott az adott vállalkozásnak. Mi most összegyűjtöttünk 5+1 lehetőséget a forrásszerzéshez. Mutatjuk.

Pénzügyi terv és a legfontosabb céges dokumentumok hiányában ne számítsunk sok sikerre, ha a vállalkozásunknak szeretnénk banki forrást szerezni. Mutatjuk, pontosan mit kell magaddal vinni a bankba.

Manapság meglehetősen nehéz pénzt szerezni egy induló vállalkozáshoz. De még egy működőhöz is. A bankok, az üzleti angyalok, a kockázati tőkések gyakran nem látják finanszírozhatónak az ötletet, ezért más módszerrel kell pénzt szerezni. A pályázatoknál pedig – ahogy látjuk – a gyártás a támogatható, így jobb híján marad a közösségi finanszírozás. De mi kell ahhoz, … Tovább


MUNKAÜGY – Ha a jó munkaerő megtartása Neked is fontos

woman-690036_640

Sokakat foglalkoztat a kérdés: hogyan lehet eredményesen javítani a munkavállalók termelékenységén? Persze sok motívációs lehetőség létezik, leginkább a munkakörnyezet javítása és a fizetés emelése lehet ösztönző. Kétségtelenül hatásosak ezek, de azért más módszer is létezik.

A Kelly Services nyáron publikált felmérésből kiderül, hogy egyesek új ismeretekért cserébe hajlandók lennének feladni a magasabb fizetést és az előléptetést is. Magyarországon a válaszadók 51 százaléka tenne így. Részletek.

Sokba. Egy felmérés szerint a megkérdezett vállalatok 41 százaléka az elmúlt évben 25 ezer dollárnál is többet költött fölöslegesen, 25 százaléknál viszont az 50 ezer dollárt is meghaladta ez az összeg. A kiadások azonban nem csak a fizetésekre korlátozódnak, számos indirekt és direkt módja van a kiadásoknak, amik – úgymond – fölöslegesen mennek a semmibe. Tudj meg többet!

A tökéletes jelölt megtalálása bizony nem olcsó dolog. A mikro- és kisvállalkozások különösen megérzik ennek a költségét. Viszont ha jó álláshirdetést készítünk, már sokat spóroltunk. Segíthetünk?


Tippek 2016-ra – Ha a sikert tűzted ki célul

slide01back

Megnéztük a trendeket és a nagy cégek terjeszkedési irányait. És azt is, hogy mit támogat az Európai Unió. Ezekből következtetünk arra, mi lehet a jövő nagy üzlete, mondjuk itt, Vas megyében. A kis kutatásunk során megfigyeltük azt is, milyen trendek erősödnek tőlünk nyugatabbra. Így választottunk ki néhány olyan irányt, ami szerintünk itt is nyerő lehet … Tovább

Ennek a juttatásnak biztosan örülnének a munkavállalóid. És még a céged is jól jár vele. Már elérhető Magyarországon az az újfajta cafetéria, azaz béren kívüli juttatás, ami akár webáruházas vásárlásra is használható. És bárhol fizethetünk vele, ahol a MasterCardot elfogadják. Ha béremelésre nem futja, de szeretnéd jutalmazni a munkavállalóid erőfeszítéseit, ez egy jó megoldás lehet … Tovább

2016 egyértelműen a tartalom éve lesz. Az idei, 2015-ös “bemelegítés” után jövőre már minden bizonnyal cégek tömegei támaszkodnak nagyobb mértékben a webes tartalom kínálta lehetőségekre. Azaz a cégek stratégiájában minden eddiginél nagyobb szerepet kap a tartalommarketing és a tartalommenedzsment. Vagyis aki nem így tesz, feltehetően nem szerez versenyelőnyt a konkurenciához képest. A részletek itt.

Mitől lesz egy termék, egy szolgáltatás működőképes, és nyereséget termelő a piacon? Sokan keresik az innováció sikerének a kulcsát. Szakértők szerint van “recept”. De nagyon sok kutatás kell hozzá. Mi megnéztük, hogy eddig mit mutatnak az adatok és az elemzések.


Reméljük, ezzel a néhány bejegyzéssel tudtunk segíteni és azt is, hogy a VasiGazdaság ezentúl is hozzá tud járulni a céged fejlődéséhez és a személyes szakmai előmeneteledhez! Ha tetszik az irány, amit kitűzünk magunk elé, kövess minket a Facebookon is! A jövőben itt is sok hasznos információt szeretnénk posztolni, úgyhogy várunk!

Sikeres 2016-ot kívánunk!