Sok dolgot át kell gondolni ahhoz, hogy a növekedést megcélozzuk. Először is célszerű megnézni, hogy érdemes-e nagyobbat vállalni. Mérlegelnünk kell, hogy mit hozhat, ha nagyobbra növünk?
Gondoljuk végig azt, hogy a jelenlegi méretünknél maradva, a szolgáltatás minőségén javítva elérhető-e árbevétel növekedés. 2016-ban ugyanis már nem spórolunk, egyre többen tehetik meg, hogy minőségibb szolgáltatást vagy valami pluszt is kérnek. A második dolog, amit érdemes megnézni, hogy a jelenlegi folyamatok jól működnek-e. Ha meg is van az elvárt bevétel, de a folyamatok döcögnek, akkor még ne vágj bele a fejlesztésbe. Optimalizálj mindent. Szintén kulcsszó lesz 2016-ban az optimalizálás. Vezess be első körben olyan megoldásokat, amik leegyszerűsítik a munkafolyamatokat. Addig ne vágj bele újba, amíg a cég nem működik közel 100 százalékos hatékonysággal a jelenlegi méreteiben. Vizsgáld meg az ügyfélkört. Ha bővítenél, először meg kell válni az olyan ügyfelektől, akik elveszik az időt, az energiát azoktól a partnerektől, akikkel együtt lehet építeni a vállalkozás jövőjét.
Ha megvan az irány a fejlesztéshez, ne vágj bele egyből. Tesztelj, olvass és tanulj! Iratkozz fel szakmai hírlevelekre, olvass szakértői blogokat. És fogadd el: attól még, hogy Te jó ötletnek tartasz valamit, nem biztos, hogy működőképes. Persze nem árt optimistának lenni, de jobb, ha minden oldalról körbejárod a tervezett irányt. Készíts rá marketing és költségvetési tervet. Ha növekednél, első körben ne alkalmazz új dolgozókat a feladatra. Amit lehet, szervezz ki szakértő cégekhez. A vállalkozásban csak arra koncentrálj, amihez értesz. Egyébként elmegy az időd és az eredmények sem biztos, hogy jönni fognak. 2016-ban egyébként a kis cégek közül többen tervezik a folyamatok kiszervezését. Idén már nem várható olyan mértékű spórolás a vállalatoknál, így lehetővé válik, hogy csak azzal foglalkozzanak a cégek, amihez értenek. Ez pedig a fejlődés egyik alapfeltétele.
A marketing terén nem hagyhatod ki a webes felületeket. És a közösségi megoldások is kötelezőnek számítanak.
És a végén a pénzügyek. Ahhoz, hogy növekedni tudj, először be kell fektetni. Ha nincs megtakarítás, amiből ez lehetséges, akkor baj lesz (ezért is kell a pénzügyi terv). Szóval mielőtt belevágsz az új dolgokba, nézz rá a várható pályázati lehetőségekre (ebben segítünk), tudd meg, milyen banki hitelt kaphatsz. És mindig csak annyit vállalj be, ami sikeretelenség esetén nem dönti be a meglévő, biztonságosan működő vállalatodat.
Azonnal mutatjuk…
Közzétette: VasiGazdaság – 2016. január 26.
The post Mit tehetek azért, hogy biztonságosan növekedjen a vállalkozásom? appeared first on VasiGazdaság - állás Szombathely, pályázat, közbeszerzés Vas megye.